-Nézd!-mutatott a fára.
-A fehér ruhás lány-mondta HaYoung.
-Tényleg. Ő mondta volna az előbbit?-mondtam.
KiHyuk és SopHie is fölnéztek a fára.
-Mo-most mi van??-nézett körbe SungYoung. Mit néztek?
-Nem a TE dolgod!!-jött ismét a hang.
-Hé-hé ezt direkt csináljátok? Fejezzétek be!-mondta SungYoung.
-Na mi az? Berezeltél? Hahaha-nevetett.
-Ti tényleg őrültek vagytok!!-mondta, majd elrohant.
Mi csak álltunk és bámultunk, mikor SungYoung elrohant ránéztünk a lányra és elmosolyodtunk.
-Ki vagy?-kérdeztem. Nem jössz ide hozzánk?
A lány egy könnyed mozdulattal leröppent a fáról és pont előttem ért földet. A többiek kicsit megijedtek, mind beálltak mögém, erre a lány is hátrált egy picit.
-Ne, ne félj! Csajok, ti se féljetek!-mondtam.
-Olyan rossz, hogy nem látom az arcát-szólalt meg YeonYeon.
-Igen, csak ezért ijedtünk meg kicsit-mondta HaYoung.
-Attól nem kell megijedni-mondtam. Megmutatod nekünk magad?-kértem a lányt.
-Hát... ha szeretnétek-mondta. Ekkor eltűnt az a fehér fényes auraszerű valami az arca elől. Nagyon szép lány volt, gyönyörű szemekkel és mosollyal.
-Hűű-ámultunk mindannyian.
-SeoHyunnak hívnak, modell vagyok, ööö vagyis voltam... csak voltam...-mondta.
-Szia!-mondtam.
-YeonYeon.
-HaYoung.
-KiHyuk.
-SopHie-mutatkoztak be sorra.
-Én pedig MinSung, de a barátaimnak csak LeMi-mondtam.
-Sziasztok. Örülök, hogy megismerhetlek benneteket-mondta.
-Köszi, hogy segítettél nekünk SungYounggal. Látom te sem kedveled-mondtam.
-Én..én..én..-kezdte mérgesen-ah, inkább nem mondok semmit vagyis nem mondhatok semmit, ill. nem tudok mondani semmit.
-Aha, értem vagyis nem de hagyjuk-mondtam.
-Miért jelentél meg előttünk?-kérdezte HaYoung.
-Igen, ez engem is érdekelne-mondta KiHyuk.
-Régóta bolyongok és kezdtem elveszíteni a reményt, hogy bárki is segítsen nekem, de rátok találtam. Szóval szeretném, ha segítenétek nekem-mondta.
-Miben segítsünk?-kérdezte SopHie.
-Kideríteni, hogy mi történt velem-válaszolta.
-Hogy mi történt veled... úgy érted, hogy...
-...hogy hogy haltál meg?-fejezte be KiHyuk YeonYeon mondatát.
-Pontosan-mondta SeoHyun.
-Nem emlékszel, mi történt?-kérdezte HaYoung.
-Sajnos nem-felelte SeoHyun. Ezért nem tudok elszakadni a Földről.
-De hogy-hogy nem emlékszel?-kérdezte SopHie.
-Ha nem akkor haltak meg mikor kellett volna, vagy éppen nem úgy, akkor többségében a szellemük itt ragad a Földön "visszaemlékezni"-mondtam. Szerencse, hogy SeoHyun észnél van és nem a düh hajtja.
-Így van-helyeselt SeoHyun. Sok olyan lélekkel találkoztam mint én, de olyanokkal is akiknek elborult az elméje és az erős düh vezérelte. Velük vigyázni kell.
-Értem, így már világos-mosolygott SopHie.
-És SungYounggal mi van?-kérdezte YeonYeon.
-Elég dühös voltál rá-mondta HaYoung.
-Talán valami köze van hozzá?-kérdezte KiHyuk.
-Nem, nem emlékszem, és ha emlékeznék se mondhatnám el nektek, ez a szabály-mondta SeoHyun.
-Nekünk kell rájönnünk a dologra-mondtam.
-És mégis hogy akarod csinálni?-kérdezte HaYoung. A nevén kívül semmit sem tudsz róla!
-Igaz, különben is nyakunkon a verseny, aztán pár hónap és érettségi-mondta YeonYeon.
-Jó, ha ti nem akartok segíteni, akkor egyedül csinálom!-mondtam.
-LeMi, nyugi, biztos nem így értették-mondta SopHie.
-Igen-igen-helyeselt KiHyuk.
-Lányok, ne vesszetek össze!-szólt közbe SeoHyun. Sajnos azt kell mondjam, hogy mindannyian kelletek hozzá.
-Igen? Miért?-kérdezte SopHie.
-Így van megírva-válaszolta SeoHyun.
-Megírva? És mégis hol?-akadékoskodott YeonYeon.
-YeonYeon, légyszi...-mondtam.
-Jól van, na. Csak nincs kedvem elveszni abban az erdőben-mondta.
-Erdőben? Milyen erdőben?-lepődött meg HaYoung.
-Nem is volt szó erdőről-mondta KiHyuk.
-Honnan tudtad?-kérdezte SopHie.
-Nem tudom... itt volt a fejemben...-felelte YeonYeon.
-Gondolatolvasó vagy-szólt közbe SeoHyun.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése