10. rész

-Akkor KiHyuk lesz a mi emberünk!-mondta Joon. Ha jól tudom, fülig bele van zúgva a mi angyalkánkba!

-Vigyázz! A szeretet nem mindig egyenlő a szerelemmel!-jött a hang. Ha nem vigyáztok, rosszul is elsülhet a dolog!

-Minden rendben lesz! Én tudom! Ismerem KiHyukot, és ez nem hamis szeretet vagy látszat szerelem! Ezek tiszta szívből jövő, őszinte érzelmek-mondtam.

-Te tudod. Remélem jól döntöttetek-szólalt meg ismét a hang.

-Igen, jól döntöttünk! Erős vagyok és tudom, mit érzek, mélyen a szívemben! Senki se állíthat meg!-mondta KiHyuk merészen és törhetetlenül.

-Ez az én barátnőm!-mondtam, majd megöleltem.

Elindultunk a kis ösvényen tovább, a patakot követve. SeoHyun néha előreröppent, hogy merre is menjünk és ne tévedjünk el. Sietnünk kellett, mert közeledett a napnyugta és még előtte meg kell találnunk azt a sziklát. SeoHyun egyszer hosszabb időre tűnt el. Már kezdtem aggódni, majd hirtelen fölbukkant, persze megint átsuhanva rajtam.

-Te csaj, igazán leszokhatnál erről, hogy átsuhansz rajtam, nem jó móka nekem-nevettem.

-Jó, bocsi, de az most nem számít-mondta. Ott a szikla!!!-mutatott nyugati irányba.

Sétáltunk még egy darabig, végül elértük azt a bizonyos sziklát. Úgy helyezkedtünk el, hogy a Nap pont takarásban legyen és a szikla mögül csak a sugarak törjenek elő. De nem történt semmi. KiHyuk közelebb ment a sziklához, még mindig semmi. Elkezdett tapogatózni rajta, majd egyszer egy kis rész bentebb tolódott és egy járat nyílt meg előttünk. Igen ám, de csak Ő mehetett be. Aki képes megtalálni és kinyitni, csak az az ember léphet be rajta és jöhet ki. Így nem tudtunk mit tenni, várnunk kellett odakint.

KiHyuk ahogy belépett, megijedt. Mindenhol koponyák, csontok és más hasonló dolgok voltak. A fény alig-alig pislákolt, éppen hogy nem esett hasra valamiben. Mikor egy nagyobb helyiségbe ért, megpillantotta Kiseopot. Egy hatalmas kalitkaszerű cuccba volt bezárva. Gyönyörű szárnyai nem tündököltek oly fényesen, mint korábban, sőt tollai elkezdtek hullani, jelezvén ezzel azt, hogy nem sok ideje maradt hátra. KiHyuknak majd’ megszakadt a szíve, hogy így látja szerelmét. Gyorsan odaszaladt hozzá, de zárva volt az ajtaja. Megpróbált benyúlni a rácson, de nem sikerült neki, valami más erő visszatartotta. Elkezdett keresni valami erős tárgyat, hogy majd megpróbálja letörni a lakatot. Az első próbálkozás után világossá vált, hogy emberi erő nem nyithatja ki azt a kalitkát. KiHyuk odatette kezét a kalitka oldalához, még mindig valami megoldáson törte a fejét. Nem lehetséges, hogy most bukjon el. Itt van a szeme előtt és lassan kezdi magát tehetetlennek érezni. Kiseop is odatette kezét. Így összeért a tenyerük majdnem, csak a rács választotta el őket. A fiú belenézett a lány szemébe. Látta benne a vágyat, a tüzet, hogy mindenáron meg akarja menteni. Nagyon megörült ennek és-bár tudta, hogy nem sülhet ki jó belőle-beleszeretett a lányba. Olyan érzelemáradat futott át rajta, amit még nem érzett soha. Ahogy kezük összeért, és érzelmeik szinte kitörtek, hirtelen felizzott valami a kalitka körül. KiHyuk a könnyeivel küszködött, akaratlanul is végigfolyt arcán egy kósza könnycsepp, végül a lakaton landolt, mire hihetetlen dolog történt. A lakat levált, az ajtó kinyílt és Kiseop szabad lett! A fiú, ahogy kiszabadult, szorosan magához ölelte a lányt. Viszont alig bírt megállni a lábán, ereje kezdte elhagyni. De most ez nem érdekelte, csak az, hogy KiHyukkal lehet. 

Kiseop félve lopott egy édes csókot KiHyuktól. A lány teljesen beleborzongott. Az idilli pillanatot eme hátborzongató hely gazdája zavarta meg, s mi több egy újabb tébolyodott lelket zsákmányolt. Hál’ istennek szerelmük eltakarta őket a gonosz szemei elől, így csendben kiosontak. A szikla előtt, már türelmetlenül vártuk, hogy mikor jönnek már ki.

Mikor megláttam KiHyukot, szinte a nyakába ugrottam. Nagyon izgultam érte, és persze Kiseopért is. Joon és G.O gyorsan megtámasztották az erőtlen angyalt. Eléggé rossz bőrben volt. Mivel már tudtuk az utat visszafelé, valamivel gyorsabban értünk haza. A háznál már a többiek nagyon vártak minket. Kicsit megijedtek, mert időközben a fekete vadász küldött pár vérben ázott angyaltollat. Kevin és Thunder gyorsan helyet csináltak Kiseopnek a szobájában. Muszáj volt lefektetniük, nagyon kimerült a fiú. Lassan már a lélegzés is nehéz volt számára. KiHyuk maradt vele éjszakára.

G.O megint elkezdett agyalni, hogyan lehetne visszajuttatni. Senkinek sem esne jól, ha végig kéne nézniük egy barátjuk halálát. Már föl-alá járkált a szoba közepén, lassan kezdett idegesítő lenni, így leléptem. Bevonultam a szobámba. Joon jött volna utánam, de SeoHyun nem engedte be az ajtón.

-Látom, hogy rágódsz valamin! Mondd el!-ült le mellém.

-LeMi, nyisd ki az ajtót!-jött Joon hangja az ajtó túloldaláról.

-Sajnálom, de SeoHyun bezárta, és még nem áll szándékában kinyitni!-mondtam.

-Jaj, SeoHyun, kérlek nyisd ki!-kérlelte Joon.

-Nem! Most én beszélek vele. Végre elszakadtatok egy kicsit egymástól és nyugodtan beszélhetünk!

-Öö, ezt most Joon nem hallotta, ugye tudod?-kuncogtam.

-Hát persze! Mondd meg neki!

Burkoltan továbbítottam SeoHyun üzenetét.

-Szóval, ez a szerelem dolog érdekel. KiHyuk és Kiseop. A könyv szerint Kiseop nem kötődhet érzelmileg senkihez, mert akkor csak nehezebb visszajutnia. De tudom, hogy ez már akkor lehetetlen, mert KiHyuk fülig belezúgott és szerintem már Kiseop is így érez iránta. Máskülönben nem jutottak volna ki abból a sziklából. De akkor most mi lesz?-mondtam.

-Rejtély, hogy mi lapul a szívben. Az érzelmeket nem lehet csupán szeretetre és gyűlöletre bontani. Az érzelem, egy olyan összetett és erős dolog, amit mi még csak fel sem foghatunk, viszont mindenkiben megvan. És mivel szerintem ez egy különleges kötelék köztük, nem lesz semmi baj. Hisz nem lehet mindenkire ugyanazt mondani. Általánosították azt a könyvet. Nem írhatnak minden angyalvégzetre külön szabályt-magyarázta SeoHyun.

-Értem, mire gondolsz. Legyen igazad. Bár az tény, hogy KiHyuk megváltozott, mióta Kiseoppal találkozott. Soha nem láttam még ilyennek-mondtam.

SeoHyun, beszélgetésünk befejeztével, kinyitotta az ajtót, majd bejött Joon. Én már majdnem aludtam, elfáradtam a mai dolgokban. Joon letérdelt az ágyam mellé, mert időközben bedőltem oda, majd elkezdte simogatni a kezem. Fölhúztam magam mellé az ágyra, és hozzábújtam. Se perc alatt elaludtam.

Odalent Kevin már rég bevágta a szundit, HaYoung szépen betakarta a fiút. YeonYeon, még mindig kerülte kicsit Thunder társaságát. SopHie elkezdett keresgélni a könyvek között. Thunder még G.O-val beszélte meg a mai nap történteket. SeoHyun pedig csak röpködött a házban mindenhol.

KiHyuk Kiseop mellkasára dőlve aludt el. Nyugtalan álmai voltak, amelyben Kiseop hirtelen eltűnt. Álmában kezdett el sírni, majd pirkadatkor könnyei mind beszívódtak Kiseop testébe. Mikor fölébredt és ránézett Kiseopra, megcsókolta a fiút, végül kimondta azt az egy szót, ami képes bármit megváltoztatni:

-Szeretlek. 

9. rész

-Jaj, Joon, ne húzz már így, kérlek!-mondtam.

-Bocsi! Kicsit erősebb vagyok, mint egy átlagos fiú és ezt mindig elfelejtem, mert a srácoknál nincs ezzel probléma-magyarázta.

-Értem én, majd figyelmeztetlek, hogy én nem vagyok ördög és nincs természetfeletti erőm-nevettem.

-Kac-kac-kukac, nagyon vicces vagy.

Mikor beértünk a szobájába leültetett az ágyára az ablakkal szembe, amin gyönyörűen bevilágított a telihold fénye. Odasétált az ablakhoz, és gyönyörű arcát megvilágította a Hold, melytől szarvai eltűntek. Egyszerűen mesés volt.

-Látod, én is ugyanolyan ember vagyok, mint te. Vagyis…voltam…míg el nem vesztem és ez történt velem-mondta szomorúan, miközben a Holdat nézte nagy áhítattal. De most már nem is mehetek vissza.

-Miért nem? Valahogy csak vissza tudjuk csinálni!-sétáltam oda hozzá, kezem rátettem izmos vállára.

-De nem lehet!-dühödött be egy kicsit, kezemet lerántva magáról, de nem figyelt az erejére, és nekilökött a falnak. Koppantam egy kisebbet, és a földön találtam magam.

-Áucs~~

-Úristen, mit tettem?-tért észhez Joon. Jól vagy???-olyan aggódó fejet vágott, mintha valami szikla zúdult volna rám.

-Megvagyok-nyögtem ki. Felsegített, majd lefektetett az ágyára. Jaj, azért nem ennyire súlyos!

-Úgy sajnálom, megint nem figyeltem. Nem szoktam meg, hogy emberek vannak a környezetemben-mondta.

-Semmi baj, majd én is jobban figyelek-mondtam és elmosolyodtam.

-Tényleg sajnálom. Pedig te lennél az utolsó ember, akinek ártanék-mondta, majd megfogta a kezem és fejét a hasamra hajtotta.

-Áu, ez szúr-nevettem el magam. A szarvad….

-Ajjj, már, nem igaz. Ez így nem fog menni-mondta.

-Mi? Mi nem fog menni?-kérdeztem, de valamitől hirtelen elaludtam. Később Ő is elaludt.

Egyedül csak G.O volt még ébren. Meg persze SeoHyun, mert ő nem alszik. A lány a háttérből figyelte, hogy G.O mit csinálhat. Valami könyvet olvasott, de nagyon belebújt, mintha keresné valamire a választ. SeoHyun tanakodott, hogy megszólítsa-e, de végül csak nézte tovább szépen csendben.

Reggel Thunder kelt leghamarabb és elkezdett YeonYeon cuccai között kutakodni. Meg is találta az igazolványait és pár fotót az anyukájáról.

-Te mit csinálsz?-kérdezte YeonYeon.

-Én csak…..

-Ne kutakodj a holmim közt légyszi!-kapta ki Thunder kezéből a táskáját.

-Várj, félreérted! Azt akartam megtudni ki vagy. Úgy hasonlítasz valakire az emlékeimből, de nem emlékszem. És az a kép, az anyukád?-kérdezte.

-Igen, miért?

-Nem is tudom, az ő arca is ismerős. Ajj, annyira zavar, hogy nem emlékszem-kapott a fejéhez Thunder.

-Akkor gondolom ezt is ki kell majd derítenünk-mondta YeonYeon. Ahj, tovább leszünk itt, mint hittem.

KiHyuk és SopHie még mindig húzták a lóbőrt. HaYoung már félig felkelt. Nem is csoda, mert Kevin olyan reggeli kakaót készített neki, hogy csak na! Én nem emlékeztem, mikor és hogyan aludtam el, de Joont találtam magam mellett az ágyban édesen aludva. *Olyan békésnek és ártatlannak tűnik alvás közben, de a szívén nagy seb tátong. Remélem, tudok neki segíteni.* Adtam, egy apró puszit a homlokára, majd leballagtam a többiekhez. KiHyuk mellett megpillantottam egy fehér tollat. Biztos Kiseop tette oda-gondoltam, de ahogy jobban megnéztem egy kis írás volt mellékelve hozzá: Lassan lejár az ideje! Ha nem szabadítjátok ki és juttatjátok vissza a Mennybe, meghal! A papírt olvasva gyorsan fölkeltettem KiHyukot, hogy merre van Kiseop. Álmából gyorsan fölkelt, szinte kidobta magát az ágyból, ahogy olvastam neki a cetlit. G.O-t is fölkeltettük, aki a könyvre borulva aludt el valamikor az éjszaka közepén. A nagy rohangálásra SopHie is fölkelt és SeoHyun is előbukkant valahonnan.

-Mi lesz most Kiseoppal?-kérdezte könnyes szemekkel KiHyuk.

-Meg kell találnunk!-mondta G.O

-Tehát ezért olvastad a könyvet!-szólt közbe SeoHyun. Ki akartad deríteni, hogy lehet visszajuttatni.

-Igen, de eddig semmi-mondta G.O kicsit dühösen. Csak az, hogy az angyaloknak a Mennyben a helye, és ha a Földön ragadt, minél előbb vissza kell jutnia, mert meghal. És soha nem lehet szerelmes, nem kötődhet senkihez, mert az csak még jobban megnehezíti a visszajutást.

-Tudtam, éreztem, mikor megpillantottam ott lent…tehát ezért volt az az éles fájdalom a szívemben-mondta KiHyuk.

-De valamit csak tehetünk! Nem ülhetünk itt!-mondta SopHie.

-SeoHyun! Te nem tudsz valamit csinálni?-kérdezte YeonYeon.

-Sajnos nem-mondta szomorúan.

-De minél előbb meg kell találnunk, mert bajok lesznek!-mondta Thunder.

-Megyek felébresztem Joont, ti addig öltözzetek át, és majd kitalálunk valamit-mondtam.

Fölszaladtam az emeletre, de Joon nem volt már az ágyában. Elkezdtem kiáltani a nevét, kerestem, kezdtem kétségbeesni, de ekkor hirtelen feltűnt.

-Hála az égnek, azt hittem te is eltűntél-mondtam, majd szorosan megöleltem.

-Én is?? Miért, ki tűnt el?-nézett rám elkerekedett szemekkel.

-Kiseop.

-Ne, az angyalka? De vissza kell mennie, nem tűnhet most el!

-Hát ez az! A többiek odalent már gondolkodnak, merre keressük.

Visszamentünk a többiekhez, mind a nappaliban voltunk, ekkor hirtelen elsötétült minden és egy fekete folt jelent meg a plafonon, majd így szólt valaki: ha holnap napnyugtáig nem találjátok meg, megölöm! Úgyis mindegy már neki, hisz nem mehet vissza a Mennybe. Bővülni fog az angyaltrófeáim száma, hahahaha-hallatszódott az ördögi kacaj, majd eltűnt. 

-Ez egy fekete vadász volt!-mondta SeoHyun. Ő szedi be a tébolyodott és gyenge lelkeket is, és csinál belőlük gonoszakat! Kiseop nagy bajban van, ha nem találjuk meg gyorsan!

-Te tudod merre kell keresni?-kérdezte KiHyuk.

-Áááá, még mindig nem szoktam meg, hogy egy szellem is van köztünk-mondta Joon. Nem tudnánk valamit csinálni, hogy Thunder és én is lássam?

-Nem tudom, hol van a rejtekhelye, de lehet, hogy valaki, akiről suttognak a "fények" tudja merre van-mondta SeoHyun.

-Akkor menjünk oda!-mondta HaYoung.

-Nem mehetünk mindannyian! A házra is vigyázni kell!-mondta G.O

-Ez igaz, még sose hagytuk teljesen üresen-mondta Kevin.

-Akkor csak KiHyuk, Joon, G.O, SeoHyun és én megyünk! Ti pedig itt maradtok-mondtam.

-Rendben-mondta egyszerre SopHie és HaYoung. 

Felpakoltunk pár cuccot és a patakot követve indultunk el. SeoHyun és G.O mentek elől, nagyon jól kijöttek egymással. KiHyuk néha-néha szipogott kicsit, félt, hogy nem láthatja már Kiseopot, és persze ez a szerelem dolog is bántotta. A fél nap elment azzal, míg megtaláltuk ezt a valakit vagy valamit, aki tudja, merre lehet a fekete vadász. Ennyit mondott: a patak mentén tovább, hol a Nap a szikla mögött megbújik, ott találjátok, kit kerestek. De vigyázzatok! Csak az mehet be, kinek szíve erős és szeretettel teli! 

8. rész

HaYoung nem hitt a szemének. Az előbb macska, most pedig egy helyes és édes fiú. Biztos csak álmodom-gondolta. Ébredj fel csaj, ébredj!!-rázta meg a fejét. A fiú jót mosolygott ezen, majd így szólt:
-Szia, Kevin vagyok! Az előbbi dolgot jól láttad, macska voltam. 
-O..oké-kezdte-HaYoung vagyok-mondta, majd megfogta Kevin kezét, aki bevezette a házba. 
YeonYeon, SopHie és SeoHyun még mindig ott voltak a ház előtti kis járdánál.
-Jaaaj, ne tűnjön már el mindenki!-kezdte SopHie.
-Basszus, mi lesz az otthoniakkal?? Azt se tudják merre vagyunk, élünk-e még!!-pánikolt YeonYeon. 
-Nyugi, semmit nem vesznek észre ebből, ami most történik-mondta SeoHyun. 
-Micsoda?? Hogy-hogy?-kérdezte YeonYeon. 
-Tudod, ez egy rejtélyes erdő. Most minden családtagotok agyából kitörölték létezésetek. Mintha meg sem születtetek volna. Így nem fognak keresni benneteket, mert azt se tudják, hogy léteztek-magyarázta SeoHyun. 
-Na neee... És ez meddig lesz így?-félve kérdezte YeonYeon, de már tudta a választ, hisz hallotta SeoHyun gondolataiban.
-Jól tudod te is-válaszolta SeoHyun. 
-Nem, nem, nem akarom!!! Anyu....meg a húgom...-szomorodott el YeonYeon. 
-Mi van? Én lemaradtam-szólt közbe SopHie. Nekem is mondjátok el! 
SeoHyun nagyjából vázolta SopHienak a szitut. Ő hamarabb beletörődött, mint YeonYeon. Ha egyszer ez a sorsunk, nem futhatunk el előle. HaYoung, KiHyuk és én még semmit nem tudtunk az egészből. 


KiHyuk még nem értette miért kezdtek el potyogni a könnyei, mikor meglátta az angyali fiút. Valami erős fájdalmat érzett a szíve legmélyén. Nem tudta mire vélni ezt az érzést, de azt tudta, hogy fülig szerelmes a fiúba. 
-Ne sírj kérlek!-mondta a fiú, majd még szorosabban ölelte magához a lányt. KiHyuk is átölelte a fiút. 
-Én csak.... Csak úgy jöttek...-mondta KiHyuk szipogva. 
-Amúgy Kiseop vagyok-mondta a fiú, közben édesen mosolygott. 
-KiHyuk-felelte, ránézett a fiúra és a mosolyától szinte minden szomorúsága elillant. Kiseop letörölte KiHyuk könnyeit, majd együtt fölmentek megkeresni a többieket. 




HaYoung még mindig ámult Kevinen. Hogyan lehetséges ez? Macska, aztán fiú? De miután Kevin rámosolygott minden gondolat elszállt HaYoung fejéből és csak rá tudott gondolni. Jelen pillanatban már az sem érdekelte, hogy egy furcsa erdő közepén vagyunk elveszve. Kevin annyira boldog volt, hogy végre felfedezte őket valaki. Nekiállt főzőcskézni, mire a többi lakó is felfigyelt és mozgolódás hallatszódott az emeletről. Közben YeonYeon, SopHie és SeoHyun is bemerészkedtek a házba.  Ők is ámultak, hogy milyen szép belülről, pedig kívülről elég romos. 


Ahogy fölértem az emeletre, egy hosszú folyosó fogadott. Bal és jobb oldalon is ajtók voltak. Gondolom szobaajtók. Kihaltnak tűnt az egész, de valahonnan hangok hallatszódtak. Egy kisebb szellő suhant át rajtam.
-SeoHyun!-mondtam kuncogva.
-Áh, honnan tudtaaaad?-húzta el a szó végét, mint egy hisztis kislány, közben előbújt. 
-Vajon honnan tudtam? Nem is tudom. Mert te vagy az egyetlen szellem a közelemben-nevettem. 
-Jól van na! Mit csinálsz amúgy?-kérdezte.
-Szétnézek, hogy mi van itt vagy éppen ki(k) mert hallottam hangokat is-feleltem. 
-Jöhetek én is?
-Persze. 
Elindultunk a folyosón. Kicsit hátborzongató volt. Az emelettel nem törődtek úgy, mint  az alsó szinttel. Itt pókhálók és por volt mindenütt. Pár ajtó előtt azonban fel volt takarítva. Talán itt lakik valaki. Épp be akartam kopogni az egyik ajtón, mikor az kinyílt, így kezem a kifelé jövő illető mellkasán landolt. Zavartan elhúztam a kezem, rá sem nézve az előttem álló személyre. 
-Te vagy az!!!! Hát eljöttél!!-hallatszódott tőle. Fölnéztem és az álombéli fiú állt előttem. Mosolya majd' elvakított, szemei megint egyből megbabonáztak. SeoHyun láthatatlanul átröppent rajtam, hogy benézzen a szobába. Majd mondom már neki, hogy leszokhatna erről az átsuhanok élő embereken dologról, mert nem a legkellemesebb érzés. XD 
-Hogy találtál ide?-kérdezte a fiú. 
-Hát, csak jöttünk és egyszer csak itt kötöttünk ki-mondtam, majd jobban megnéztem a fiút és a szemem megakadt a fején. Valami kinőtt neki onnan. Azok szarvak?-kérdeztem magamban. Ahogy észrevette, hogy a szarvait bámulom, így szólt:
-Bocsi, de ők a kis "haverjaim". Már régóta megvannak. Vagyis..... áhh, ez hosszú. Amúgy Joon vagyok-mutatkozott be. 
-MinSung, de nyugodtan hívj csak LeMi-nek. 
-LeMi. Oké-mosolyodott el. 
-Hékáááás, te szívtipró és velünk mi lesz? Nem mutatsz be a hölgynek?-jött a hang a szobából. Közben SeoHyun ismét mellettem termett és azt mondta, hogy még kettő ilyen furcsa fiú van bent a szobában. Joon behívott a szobába és bemutatta a fiúkat:
-Ő a mindig morgó G.O, ő pedig a mindig jókedvű és gonoszkodó Thunder-mondta Joon. 
-Héééé, én nem is szoktam morogni!!-mondta G.O, majd egy párnát dobott Joonnak.
-Én pedig nem is gonoszkodok!-kérte ki magának Thunder. 
-Hééj, ebben igazat adok a szívtiprónak, sajnálom Thunder. Múltkor is kicserélted a hideg vizet melegre, meg még sorolhatnám-mondta G.O 
-Nah kösz, összeesküdtetek ellenem? LeMi, ne hallgass rájuk!!-mondta Thunder. 
-De mondd csak, ki az a lány melletted?-kérdezte G.O
-Mi? Hol? Nincs ott senki-mondta Joon. 
-Igen, hol?-kérdezte Thunder. 
-Jaj ne, ő is lát engem?-súgta nekem SeoHyun.
-És az baj?-kérdeztem.
-Hát, igazából nem. De hogy-hogy ő lát a másik kettő pedig nem? 
-Nem tudom-mondtam. Ööö, jah, amúgy ő SeoHyun. Egy szellem. Igazából azért vagyunk itt, hogy kiderítsük mi történt vele-magyaráztam a srácoknak. 
-Értem-mondta G.O-nagyon szép *-* SeoHyun félve mondott egy 'Köszi"-t. 
-Menjünk leeee!!!-fogta meg a kezem Joon és elkezdett kihúzni az ajtón. Kevin főz!! Érzem az illatán-mondta csillogó szemekkel. Olyan puha volt a keze, legszívesebben el sem engedtem volna. Nagyon jó érzés volt fogni a kezét. 


Lent végül mindannyian összegyűltünk. De valami furcsa dolgot vettem észre: YeonYeon és Thunder eléggé hasonlítanak egymásra. De igazából nem nagyon tudtam vele foglalkozni, mert Joon állandóan ott legyeskedett körülöttem és olyankor persze nem tudtam levenni róla a szemem. Mikor Joon és a többiek nagy része bevágta a szundit, G.O odajött hozzám: 
-LeMi, mondhatok valamit?
-Persze, hallgatlak. 
-Szerintem én fülig belezúgtam a kis szellem barátnődbe-mondta kicsit elpirulva.
-Komolyan? O__o Huh, hát ez érdekes. Akkor lehet ezért látod-mondtam. 
-Lehet. De van egy nagyon rossz megérzésem, itt legbelül-tette a kezét a mellkasára. 
-Micsoda?
-Az, hogy ha ő is szeret, nem lehetünk boldogok.... neki el kell mennie, ha jól tudom.
-Bizony. A fényben a helye, de amíg nem tudjuk meg mi történt vele, nem tud átkelni-mondtam. De ezt majd inkább holnap beszéljük meg, fáradt vagyok most. 
-Persze-persze-mondta G.O. Megmutassam a szobád?
-Igen, köszi, az jó lenne. 
De ahogy fölálltam a székből Joon termett mellettem, megfogta a kezem és azt akarta, hogy menjek vele. Ragaszkodott hozzá, hogy nála aludjak. 

7. rész

Még egy darabig tátott szájjal álltunk, nem tudtuk, hogy mi történik. De a fiú az álmomból még mindig ott volt és minket nézett. Egyszer hátrafordultam, nem láttam hogy merre van, majd hirtelen megjelent előttem, arcunk olyan közel került egymáshoz, hogy szinte éreztük a másik leheletét, közben mélyen belenézett a szemembe. Teljesen elvesztem azokban a gyönyörű mandulavágású, sötétbarna szemeiben. Rám mosolygott, majd ennyit mondott:
-Még találkozunk!-és eltűnt az erdő sűrűjében. 
-Hűűű-csak ennyit tudtam kinyögni. 
-Te, LeMi, mik voltak azok a bigyók a fején?-kérdezte SopHie. 
-Szarvaknak tűntek nekem-mondta KiHyuk. 
-Nem tudooooom....megbabonáztak a szemei-mondtam ábrándozva. 
-LeMi itt a Föld! SopHie hívja LeMi-t!!-mutogatott közben jobbra-balra SopHie.
-Hát ez kész-nevetett KiHyuk. 
-Az. Te is, most meg LeMi is... hajjaj, bajok lesznek-mondta SopHie.
-Amúgy hol vagyunk?-nézett körbe KiHyuk. 
-Hát, nekem fogalmam sincs-mondtam, még mindig ábrándos tekintettel.
-Jaj, LeMi szakadj már le arról a fiúról...-bökte meg az oldalam SopHie. Legalább te legyél most észnél-mondta. 
-Jaja, vissza kéne találnunk az autóhoz vagy mi a francomhoz.. YeonYeon és HaYoung már tuti aggódnak-mondta KiHyuk. 
Alig hogy elindultunk HaYoung és YeonYeon jöttek velünk szembe SeoHyun kíséretében.  
-Hát ti meg hogy a...?-kérdezte SopHie elkerekedett szemekkel.
-Nem tudtunk már várni, így elindultunk-felelte YeonYeon. 
-Nehezen, de csak sikerült elindulni...-mormogta HaYoung. 


Most, hogy így összejött a kis csapatunk, elindultunk együtt tovább. Befele az erdő sűrűjébe... Menet közben elmeséltük a lányoknak, hogy mi történt velünk. Alig akartak hinni a fülüknek. 
-LeMi, ez a te képességed-szólt közbe SeoHyun.
-Micsodaaa?-kérdeztük.
-Az, hogy megálmodsz dolgokat-felelte.
-Most hogy mondod...-morfondíroztam. 


Egyre csak mentünk beljebb és beljebb az erdőben, míg egy elhagyatottnak tűnő, romos épülethez nem értünk. 

Picit ilyen régi kastélyszerű beütése volt. Imádom az ilyen épületeket. Egy nagy park is tartozott hozzá. Úgy nézett ki, mintha itt ezen a környéken megállt volna az idő. Picit hátborzongató is volt, de egyben hívogató is. Közben elkezdett pirkadni. Meg kellett néznem közelebbről is, így elindultam fölfelé a lépcsőn egy ajtót keresve. YeonYeon és HaYoung vissza akartak tartani, de nem sikerült nekik. Hajthatatlan voltam. És valami mintha hívott is volna...
KiHyuk elindult utánam. Valamit megérzett ő is, hogy neki be kell mennie oda. Gyorsan odaszaladt hozzám, megfogta a kezem és egyszerre nyitottuk ki az ajtót, majd léptünk be rajta. Hihetetlen látvány tárult elénk. A ház belseje olyan volt mintha még mindig lakná valaki. Úgy éreztük, mintha egy évszázadot repültünk volna vissza az időben. Beljebb merészkedtünk, de egy árva lélekkel sem találkoztunk. Egy hosszú vörös szőnyeg vezetett egy lépcsőhöz. Felfelé és lefelé is lehetett rajta menni. Megálltunk a lépcsőnél egy kis időre. Körülnéztünk újra, de még mindig nem láttunk senkit. Majd KiHyuk elindult lefelé, én pedig fölfelé. 
KiHyuk csendben, finom léptekkel merészkedett le a lépcsőn. Egy picit sötét volt ugyan, de abban a helységben ahová leért, fényesség ölelt mindent. 

A szoba közepén egy fiú ült, gyönyörű hófehér szárnyakkal. KiHyuk ahogy megpillantotta, földbe gyökerezett a lába, mozdulni és megszólalni se tudott. Egyszer csak elkezdtek potyogni a könnyei...
A fiú fölállt, angyali tekintettel és mosollyal odament a lányhoz, egy szót se szólva szorosan magához ölelte. 


Én még mindig ámultam a házon, hogy hogy lehet ilyen szép. Mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen lehet így élni. Közben a lányok odakint is elkezdtek mozgolódni. HaYoung előtt megjelent az a macska. Nem hitt a szemének, elkezdte követni, majd a ház melletti kis terasz részen megállt és átváltozott fiúvá, majd hosszú vékony karját nyújtotta a lánynak, hogy menjen vele... 

6.rész

A suliban, a kajaszünetben elmeséltem a csajoknak az álmomat. HaYoung már forgatta a szemét, mikor arról a srácról beszéltem. Meg is értem, mivel neki már egyszer áradoztam róla egy sort. 
Az elkövetkező pár nap viszonylag nyugisan telt, SungYoung is lenyugodott. Vészesen közeledett a verseny napja. Az előtte levő este YeonYeon fölhívott. Tökre kétségbe volt esve, hogy ő nem tud semmit, izgulni fog és mi lesz, ha utolsó helyen végez, hogy fog így MaNi tanárnő szemébe nézni? Több-kevesebb sikerrel megnyugtattam, hogy ne vegye véresen komolyan, csak érezze jól magát a versenyen, MaNi és a suli pedig le van ejtve. 
Aznap éjszaka is megjelent álmomban az a macska és az a srác is. De most más volt. A macska átváltozott egy tök cuki sráccá. Annyi idős lehetett mint mi és jól szórakoztak a még mindig ismeretlen másik sráccal. Egyszer csak hirtelen felém néztek, kinyújtották a kezüket, mintha azt akarnák hogy velük menjek. De nem bírtam mozdulni. Féltem. 
Ekkor egy széles, és elképesztően szép mosoly kíséretében megszólalt a srác:
-Ne félj! Gyere velünk nyugodtan!
Közben a másik fiú visszaváltozott macskává, pont akkor ment le a Nap. Épp ahogy megfogtam volna a fiú kezét...fölébredtem...., vagyis YeonYeon keltett, mert hívott telón.
-Óóó, a francba-mondtam magamban.
-LeMiiii-kezdte-én úúúúgy félek!!
-Ezt már megbeszéltük tegnap, nem?-mondtam. 
-De, de, de...
-Semmi de, értve vagyok?
-Hmm...igen!-felelte.
A suli elől egy kisbusszal vittek minket a fővárosba. 
Kár volt YeonYeon parája, mert nem voltak vészesek a versenyek. Kezdjük ott, hogy YeonYeon első lett. SopHie és KiHyuk harmadikok lettek, HaYoung és én pedig másodikok. Tehát mindenhol a képzeletbeli dobogón végeztünk. Nagyon fog örülni ennek MaNi tanárnő-gondoltuk. 
-Háhá, most jól bemutatunk ezzel SungYoungnak-mondta SopHie.
Késő délután indultunk vissza, már sötétben értünk a város széléhez, ahol az erdő kezdődik. És mit ad isten: lerobbant a busz.
-Na, már csak ez kellett-mérgelődött HaYoung.
-Most mit csinálunk?-pánikolt YeonYeon. Gyalog messze vagyunk otthonról...
-Itt ragadtunk-mondta KiHyuk. 
-Remek-mondta SopHie.
-Mást nem tehetünk, mint hogy itt alszunk a buszban és reggel csak jön erre valami kocsi-mondtam.
-Óóó, az istenbe, hogy erre nem gondoltunk!!-kiáltott föl HaYoung. MOBIL!!
-De azt tudod, hogy az erdő leárnyékol és nem tudunk telefont használni-mondtam. 
-Baszd meg...
-Ez van-mondta SopHie.
Észre se vettük, de már aludtunk is. Hirtelen, az éjszaka közepén megjelent SeoHyun. Fölébresztett minket. És jó is hogy így tett, mert a sofőrünk eltűnt...
-Micsodaaa???-pattant ki az ülésből HaYoung.
-Egyre jobb...-szólalt meg YeonYeon.
-Most mit csináljunk?-kérdezte KiHyuk.
SeoHyun nagyon merengően nézett az erdő felé.
-Neeem, na neeem, kizárt dolog, hogy én az éjszaka közepén bemenjek abba az erdőbe!-mondta HaYoung.
-Én inkább itt maradok, sem mint hogy éjjel mászkáljak ott bent!-kezdte YeonYeon. Nappal se mernék bemenni..
-Sztem izgi lenne-mondta SopHie.
-De hátha van valami ház ott, vagy nem tudom. 
-LeMi, ezt te se gondolod komolyan, ugye?-nézett rám kérdően HaYoung.
-Én kezdek éhes és szomjas lenni-mondta KiHyuk.
-Igen, én is-mondta SopHie.
-Akkor KiHyuk, SopHie és én szétnézünk a környéken, ti pedig itt maradtok SeoHyunnal-mondtam.
Fogtunk két zseblámpát, de egyszerre csak az egyiket használtuk és egymásba karolva elindultunk. Azt nem mondom, hogy nem féltünk, hisz mindegyik erdő félelmetes éjszaka. 
Már vagy jó fél órája sétáltunk, mikor hirtelen megtorpantam: ott volt az a fa az álmomból.

A környezet, minden úgy nézett ki, ahogy megálmodtam. Ott volt az a gyönyörű macska, azzal a tollal a szájában. Elkezdtem kutatni a fák között, hogy meglátom-e azt a srácot is. Mikor jobbra fordultam megjelent Ő... Nem hittem a szememnek. Élőben sokkal helyesebb volt. 
-Ezt... ezt egyszerűen nem hiszem el!!-bámultam kerek szemekkel.
-Mi az?-kérdezte egyszerre a két lány.
-Ő..Ő..Ő az. Az álmomból-mutattam a fiú felé.
A csajok odanéztek és ők is csak bámulták a srácot. Közben valami világosság alakult ki körülöttünk. Nem is kellettek már a zseblámpák. 
-Ez hogy lehet?-kérdezte SopHie.
-Nem tudom-mondtam. 
KiHyuk közben odament a macskához, mire az hirtelen elszaladt, de a tollat elejtette. KiHyuk fölvette a tollat, de alig hogy hozzáért egy gyors szellő söpört át a területen és egy szintén nagyon helyes srác jelent meg előttünk, gyönyörű hófehér szárnyakkal. Rápillantott KiHyukra, elmosolyodott, majd egy pillanat alatt el is tűnt. 
-Lányok, ugye jól láttam?-kérdezte. 
-I..Igen-mondtuk tátott szájjal.
-Azt hiszem szerelmes vagyok!-mondta KiHyuk. 

5.rész

-Hogy micsoda?? Go..gondolatolvasó?!-lepődött meg YeonYeon. 
-Igen. Belelátsz, ill. belehallasz a fejekbe, gondolatokba-mondta SeoHyun.
-Akkor a miénket is hallod?-kérdezte SopHie.
-Nem-válaszolta YeonYeon.
-Nem hallja, mert hozzátok érzelmileg is jobban kötődik, mint másokhoz, és leginkább a természetfeletti lények gondolatait hallja-magyarázta SeoHyun.
-Értem. Lehetséges hogy nekünk is van valamilyen képességünk?-kérdeztem.
-Nem tudom. Megvan rá az esély-felelte SeoHyun.
-Woah, de jó lenne!-örvendezett KiHyuk.
-Nem biztos az... ki akarná folyton más gondolatait hallani?-mondta YeonYeon.
-Sztem jó buli-mondta SopHie.
-Hát nem tudom..még nem tetszik-mondta YeonYeon.
-Majd hozzászoksz! Figyeld meg, hogy szükséged lesz rá-mondta SeoHyun. 
-Fogadd el YeonYeon-mondtam.
-Rendben..-mondta. Nah, SeoHyun elmondod akkor pontosan, hogy mit kell csinálnunk?
-Nektek kell rájönnötök! Én csak néhány útmutatást tudok adni, mivel nem emlékszem a dolgokra-válaszolta SeoHyun.
-Huh, de jó...-mondta HaYoung. 
-De semmi probléma, van időtök rájönni-mondta SeoHyun.
-Remek, akkor a nagy "bevetés" várhat a verseny végéig?-kérdezte YeonYeon.
-Persze.
-Lányok ti ,még mit kerestek a suliban? Mars hazafelé!!-kiáltott oda hozzánk MaNi.
-Már megyünk is!-kiáltottam vissza a tanárnőnek.
-Tényleg, induljunk most már-mondta HaYoung.
-Én elköszönök akkor lányok-mondta SeoHyun. 
-Nem jössz velünk?-kérdezte SopHie.
-Nem, nem lehet, meg egyébként is elfáradtam..-válaszolta.


Elköszöntünk SeoHyuntól, majd egymástól is és elindultunk hazafelé. Már kezdett lemenni a Nap, gyönyörű narancssárgás színre festette be az ég alját. Nagyon szép látvány volt. Mivel HaYounggal szomszédok vagyunk, mindig együtt járunk haza. Útközben észrevettünk egy szép cicát, minket követett. 

De leginkább HaYoung felé érdeklődött. Mikor közelebb mentünk volna hozzá, a macska hirtelen elfutott és eltűnt. A ház előtt elköszöntünk egymástól, majd bementünk. 
Kicsit tanulgattam még vacsi előtt, utána pedig böngésztem egy kicsit a neten. Kíváncsi voltam, hogy találok-e valamit SeoHyunról. De nem igazán jártam sikerrel. Késő este sikerült csak elaludnom, de furcsa álmom volt: az erdőben egy furcsa kinézetű fa előtt álltam. Úgy nézett ki, mint a fél kezét a magasba emelő, kiabáló ember, vagy legalábbis valami hasonló. Ott volt az a macska is, és egy gyönyörű fehér toll volt a szájában. Nem tudtam beazonosítani hogy milyen lehetett, de madártoll tuti nem volt. Azután beljebb a fák között láttam egy nagyon helyes srácot. Rám mosolygott, majd hirtelen eltűnt. Ekkor felébredtem. 
-Wow, micsoda álom-mondtam.
Egy darabig még csak feküdtem az ágyamon és annak a fiúnak az arca, de leginkább a mosolya lebegett a szemem előtt. Azon morfondíroztam, hogy ki lehetett Ő. Tuti nem ismerem vagy nem láttam még, mert ilyen mosolyra emlékeznénk az biztos. 
Mikor anyu beszólt a szobámba, akkor kaptam észbe, hogy öltözni kéne, mert elkések. Gyorsan fölkaptam az első cuccot, amit megláttam a szekrényben, megfésülködtem, elkészültem a fürdőszobai cuccokkal, majd fölkaptam a táskám, lerohantam a konyhába, eltettem a kajámat és indultam kifelé. HaYoung már várt a ház előtt.
-Na végre! Azt hittem már érted kell menni!!-nevetett. 
-Bocsi-bocsi, csak kicsit elmerültem az álmomban-mentegetőztem. De olyan álom volt...
-Mesélj.
A suliba menet közben elmeséltem neki az álmot, majd mikor odaértünk a közös találkahelyünkhöz, a többiek már vártak ránk.
-Mi történt csajok?-kérdezte SopHie.
-Mindig ti vagytok itt elsőnek-mondta KiHyuk.
-Csak nem elaludtál HaYoung?-kuncogott YeonYeon.
-Hé-hé, LeMi volt a mumus!! Ő késett-mondta HaYoung.
-Jó-jó, bocsi. Egyszer én is késhetek...-nevettem.
-Mi történt?-kérdezte YeonYeon.
-Majd elmesélem-mondtam. De most induljunk, mert elkésünk!!! 

4.rész

YeonYeon megbökte a vállam:
-Nézd!-mutatott a fára.
-A fehér ruhás lány-mondta HaYoung.
-Tényleg. Ő mondta volna az előbbit?-mondtam.
KiHyuk és SopHie is fölnéztek a fára.
-Mo-most mi van??-nézett körbe SungYoung. Mit néztek?
-Nem a TE dolgod!!-jött ismét a hang.
-Hé-hé ezt direkt csináljátok? Fejezzétek be!-mondta SungYoung.
-Na mi az? Berezeltél? Hahaha-nevetett.
-Ti tényleg őrültek vagytok!!-mondta, majd elrohant.
Mi csak álltunk és bámultunk, mikor SungYoung elrohant ránéztünk a lányra és elmosolyodtunk.
-Ki vagy?-kérdeztem. Nem jössz ide hozzánk?
A lány egy könnyed mozdulattal leröppent a fáról és pont előttem ért földet. A többiek kicsit megijedtek, mind beálltak mögém, erre a lány is hátrált egy picit. 
-Ne, ne félj! Csajok, ti se féljetek!-mondtam. 
-Olyan rossz, hogy nem látom az arcát-szólalt meg YeonYeon. 
-Igen, csak ezért ijedtünk meg kicsit-mondta HaYoung. 
-Attól nem kell megijedni-mondtam. Megmutatod nekünk magad?-kértem a lányt. 
-Hát... ha szeretnétek-mondta. Ekkor eltűnt az a fehér fényes auraszerű valami az arca elől. Nagyon szép lány volt, gyönyörű szemekkel és mosollyal. 
-Hűű-ámultunk mindannyian.
-SeoHyunnak hívnak, modell vagyok, ööö vagyis voltam... csak voltam...-mondta.
-Szia!-mondtam. 
-YeonYeon.
-HaYoung.
-KiHyuk.
-SopHie-mutatkoztak be sorra.
-Én pedig MinSung, de a barátaimnak csak LeMi-mondtam.
-Sziasztok. Örülök, hogy megismerhetlek benneteket-mondta.
-Köszi, hogy segítettél nekünk SungYounggal. Látom te sem kedveled-mondtam.
-Én..én..én..-kezdte mérgesen-ah, inkább nem mondok semmit vagyis nem mondhatok semmit, ill. nem tudok mondani semmit. 
-Aha, értem vagyis nem de hagyjuk-mondtam. 
-Miért jelentél meg előttünk?-kérdezte HaYoung.
-Igen, ez engem is érdekelne-mondta KiHyuk. 
-Régóta bolyongok és kezdtem elveszíteni a reményt, hogy bárki is segítsen nekem, de rátok találtam. Szóval szeretném, ha segítenétek nekem-mondta. 
-Miben segítsünk?-kérdezte SopHie.
-Kideríteni, hogy mi történt velem-válaszolta. 
-Hogy mi történt veled... úgy érted, hogy...
-...hogy hogy haltál meg?-fejezte be KiHyuk YeonYeon mondatát.
-Pontosan-mondta SeoHyun.
-Nem emlékszel, mi történt?-kérdezte HaYoung.
-Sajnos nem-felelte SeoHyun. Ezért nem tudok elszakadni a Földről.
-De hogy-hogy nem emlékszel?-kérdezte SopHie. 
-Ha nem akkor haltak meg mikor kellett volna, vagy éppen nem úgy, akkor többségében a szellemük itt ragad a Földön "visszaemlékezni"-mondtam. Szerencse, hogy SeoHyun észnél van és nem a düh hajtja. 
-Így van-helyeselt SeoHyun. Sok olyan lélekkel találkoztam mint én, de olyanokkal is akiknek elborult az elméje és az erős düh vezérelte. Velük vigyázni kell. 
-Értem, így már világos-mosolygott SopHie.
-És SungYounggal mi van?-kérdezte YeonYeon.
-Elég dühös voltál rá-mondta HaYoung.
-Talán valami köze van hozzá?-kérdezte KiHyuk. 
-Nem, nem emlékszem, és ha emlékeznék se mondhatnám el nektek, ez a szabály-mondta SeoHyun.
-Nekünk kell rájönnünk a dologra-mondtam.
-És mégis hogy akarod csinálni?-kérdezte HaYoung. A nevén kívül semmit sem tudsz róla!
-Igaz, különben is nyakunkon a verseny, aztán pár hónap és érettségi-mondta YeonYeon.
-Jó, ha ti nem akartok segíteni, akkor egyedül csinálom!-mondtam.
-LeMi, nyugi, biztos nem így értették-mondta SopHie.
-Igen-igen-helyeselt KiHyuk.
-Lányok, ne vesszetek össze!-szólt közbe SeoHyun. Sajnos azt kell mondjam, hogy mindannyian kelletek hozzá. 
-Igen? Miért?-kérdezte SopHie.
-Így van megírva-válaszolta SeoHyun.
-Megírva? És mégis hol?-akadékoskodott YeonYeon.
-YeonYeon, légyszi...-mondtam. 
-Jól van, na. Csak nincs kedvem elveszni abban az erdőben-mondta.
-Erdőben? Milyen erdőben?-lepődött meg HaYoung.
-Nem is volt szó erdőről-mondta KiHyuk.
-Honnan tudtad?-kérdezte SopHie.
-Nem tudom... itt volt a fejemben...-felelte YeonYeon.
-Gondolatolvasó vagy-szólt közbe SeoHyun. 

3.rész

-Psszt, HaYoung-szólt mögülünk YeonYeon. Nem most kell megjelennie?
-Kinek?-kérdezett vissza.
-Hát tudod a SZ-E-L-L-E-M-súgta YeonYeon.
-Én nem tudom. Miért hány óra van?
-Mindjárt kettő-felelte YeonYeon.
-Pszt!-csitította őket KiHyuk. És igen mostanában mindig ilyenkor láttuk.
És így volt. Pontosan 2 órakor megjelent a fehér ruhás lány ugyanannál a fánál, ahol állni szokott. Az arcát még mindig nem láttuk, de mintha mutatott volna valamire.
-Nézzétek, mit mutat?-kérdezte YeonYeon.
-Olyan mintha valamire mutatna-mondta HaYoung.
-Szerintem inkább valakire-mondtam.
-És tényleg-mondta KiHyuk.
-Kan Sung Youngra mutat-mondta SopHie. 
-Vajon mit akar?-kérdezte YeonYeon.
-Nem tudom-feleltem.
-Lehet elviszi azt a libát!-mondta KiHyuk.
-Lányok csönd legyen!-szólt ránk MaNi. Még óra van, bírjátok ki még ezt a negyed órát.
-Igenis tanárnő-felelt helyettünk YeonYeon.
Már alig bírtuk végigülni az órát, olyan izgatottak voltunk, mert a fehér ruhás lány még mindig ott állt. Ilyen sokáig még nem maradt. 
Végre kicsöngettek. Gyorsan összekaptuk a cuccainkat és kirohantunk az udvarra. Körbeálltuk, úgy tettünk mintha beszélgetnénk egymással.. Egy darabig csak ott állt, majd mikor KiHyuk megszólította volna hirtelen eltűnt. 
-Ne, ne menj el!!-mondta SopHie.
De aztán leesett, hogy mért ment el: jött SungYoung és a két "pincsije". Az a két csaj mindenhová követte, mindenben utánozták SungYoungot. 
-Lám-lám kiket látnak szemeim!-kezdte. A Para-lányok.
-Elmehetsz a francba!-mondta SopHie. 
-Hagyd-mondta YeonYeon. 
-Jaj, mert mi lesz ha nem megyek? Elvarázsolsz?-mondta gúnyosan. 
-Befoghatod-mondta KiHyuk. 
-Nocsak, megszólalt a Para-lányok nagy szája!-mondta lenézően.
-Oh, új nevet adtál nekünk? Mily megtisztelő-mondta KiuHyuk nevetve. Én is adjak neked becenevet? Hmm, mondjuk a bunkó picsa megfelel?
-Na idefigyelj te kis korcs! Te édeskevés vagy hozzám! És ne merj többet ilyen ocsmány névvel illetni, értve vagyok?!-kiabálta SungYoung. 
-Csillagvirág mi jogon szólítod így KiHyukot?-szóltam közbe. Le lehet kopni rólunk!!
-Nocsak, megszólalt a nagytestvér!-nevetett SungYoung.
-Ezt most fejezd be!-emeltem föl a hangom. Ártottunk mi neked, hogy ennyire ránk szálltál?
-Ártani? Igen, hogy megszülettetek!! Nem bírom elviselni a képeteket és nagyon jó móka benneteket csesztetni. Jól szórakozom!-felelte gúnyos hangnemben.
-Jó móka, mi? Ezt kár volt mondanod-mondta SopHie, majd nekiesett SungYoungnak. Először felpofozta, majd jól megtépte a haját. 
-SopHie hagyd abba!! Nem éri meg-mondta HaYoung.
-Mi van ha jön egy tanár?-mondta YeonYeon aggódva.
-Áh, hé csajok segítsetek már!!-nyafogott SungYoung a pincsijeinek.
-SopHie elég legyen most már!-szóltam közbe. Mi ennél értelmesebbek vagyunk!
-De..de..!
-Nincs de! Most rögtön fejezd be-mondtam.
-Okéé...-mondta, majd elengedte SungYoungot.
-Ezt még megkeserülitek!! Rossz emberrel kezdtél kislány!-mondta a dühtől forrva SungYoung kócos fejjel.
-A-a, tévedsz! TE kezdtél rossz emberekkel!
-Ezt ki mondta? Azonnal válaszoljatok!-ordított SungYoung.
Egymásra néztünk a csajokkal, mi nem mondtunk semmit. De akkor ki volt? 

2. rész

-SopHie és KiHyuk, ti mentek a művészeti versenyre! MinSung és HaYoung a nyelvi versenyre! YeonYeon pedig az irodalmi versenyre-közölte a tanár órán. Készüljetek rendesen, 2 hét múlva lesz a verseny! Szeretném, ha jó helyeken végeznétek, ti képviselitek a sulinkat! Értve vagyok?
-Igen!-válaszoltuk egyszerre.
-Tanárnő, mért pont őket küldi az iskola?-kérdezte lenézően SungYoung.  
SungYoung a gimi legbunkóbb és legelkényeztetettebb csaja. 
-Mert ők olyat tudnak amit mások nem, és nagyon széles a látókörük-válaszolta MaNi tanárnő.
-Aha, majd biztos...Tuti megbabonázták a tanárnőt, hogy őket válassza-folytatta SungYoung. 
-Elegem van belőled te hülye liba!!-pattant föl a helyéről SopHie.
-Hagyd, ne is foglalkozz vele!-fogta meg gyorsan a karját YeonYeon.
-Így van, ülj le-mondta HaYoung.
-Ne süllyedj az ő szintjére-mondtam.
-Hahaha, húúú de megijedtem! Mi lesz, engem is megbabonázol, hogy a lábad előtt heverjek? Elárulok neked valamit kedvesem: engem nem teszel ilyenné, mert én magasan fölöttetek állok mindenben!-mondta SungYoung.
-Na, ebből tényleg elég volt!-kiáltott föl KiHyuk, majd odament hozzá és fölpofozta. 
-Mit merészeltél te kis korcs??? Ezt még megkeserülöd!!-fenyegetőzött SungYoung.
-Juj, de félek! Mi lesz? Beárulsz apucinak?-cukkolta KiHyuk. 
-Tanárnő, ezt nem hagyhatja annyiban!!-nyafogott SungYoung. Ennek nyoma fog maradni a gyönyörű arcomon!
-Lányok elég legyen! KiHyuk és SopHie üljetek le, SungYoung te pedig menj, mosd meg az arcod, majd gyere vissza. Ja, és még valami: nem tesz jót ez a sok idegeskedés és düh, ráncos leszel tőle-mondta MaNi.
Erre mi jót nevettünk.
-Hűű, nézzétek hogy mérgelődik-kezdte SopHie. 
-Mindjárt felrobban-mondta KiHyuk egy ördögi vigyor kíséretében. 
-Juj, ráncos lesz a pici pofija-mondta HaYoung.
-Liba-mondta YeonYeon. Nah, de ne is foglalkozzunk vele, inkább örüljünk, hogy mi megyünk a versenyre!!
-Juj, tényleg ezt meg kell ünnepelnünk. Suli után beülünk a Blue-Kiss-be?-kérdeztem.
-Persze!-válaszolták egyszerre. 
Suli után elmentünk a törzshelyünkre. Most nem a szokásosat rendeltük, ma koktéloztunk. 

Eldöntöttünk, hogy mindig egyformát rendelünk, és majd szépen végigmegyünk a koktéllistán. Ma a Kamikaze nevű koktél volt amit választottunk. Jól elvoltunk, szokásunkhoz híven :D csak meglepődtünk hogy láttuk az ablakban a fehér ruhás lányt.
-Né..né..nézzétek!!-mutogatott YeonYeon.
-Mi az?-kérdeztük.
-Ott van az a fehér ruhás lány!!-mutogatott az ablak felé.
-Tényleg ott van!-nézett elkerekedett szemekkel KiHyuk.
-De mit keres itt?-kérdezte SopHie.
-Nem úgy volt, hogy a sulihoz kötődik és nem tud onnan elszakadni?-kérdezte HaYoung. LeMi?? Te vagy a nagyobb szaki.
-Háát, ezek szerint nem a sulihoz kötődik-kezdtem. Lehet hogy hozzácsapódott valamelyikőnkhöz. 
-Ahh, már el is tűnt...-szólt YeonYeon. 
-Nah, mindegy, majd kiderítjük vagy nemtom-mondtam.
-Nem kéne mennünk?-kérdezte YeonYeon.
-De szerintem mehetünk-mondta egyszerre KiHyuk és SopHie. 
Elköszöntünk egymástól, és mindenki elindult hazafele. 
Másnap a suliban nem történt semmi érdekes, egészen délutánig... 

1. rész

Luvshou városában élünk és tanulunk a barátnőimmel. A fővárostól nem messze fekszik ez a település. Nagy a nyüzsgés itt is, de csendes és nyugodt helyeket is talál az ember, ha tudja, merre kell keresni. 
A város határán van egy gyönyörű erdő, de nagyon rejtélyes is egyben. Az a pletyka járja, hogy van pár elhagyatott épület az erdő sűrűjében, és hogy furcsa hangokat lehet hallani, meg különleges alakokat látni. 
Nos, hol is kezdjem, először bemutatkoznék: Lee MinSung a nevem, a barátaimnak csak LeMi, 18 éves vagyok. A város legjobb gimnáziumába járok a legjobb barátnőmmel, Shin HaYounggal. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást és szinte mindig mindent együtt csináltunk és csinálunk még most is. 
A gimiben ismerkedtünk meg SopHieval, KiHyukkal és YeonYeonnal. KiHyuk és Yeon Yeon unokatestvérek, de semmi közös családi vonást nem látni bennük. KiHyuk szókimondó, sokat beszélő kemény csaj, YeonYeon visszahúzódóbb, olyan kis aranyos hugica-stílusú lány. SopHie is a keményebb csaj kategóriába sorolható, ő is elég szókimondó és a barátaiért bármire képes. HaYoung és én vagyunk a "kis csapatunk" bolondjai. Ha hülyeségről és szórakozásról van szó, mi mindig vevők vagyunk az ilyesmire. 
A gimiben csak Fura lányoknak hívnak minket. Hallottunk olyan pletykákat, hogy mi fekete mágiával foglalkozunk, meg biztos állandóan valami boszorkányságon törjük a fejünket, meg hogy imádunk az erdőben az elhagyatott épületeknél lófrálni. Ezeken egy idő után már csak jókat nevetünk. Egy az, hogy nem foglalkozunk fekete mágiával, kettő meg hogy még életünkben nem voltunk az erdőben, de még csak a közelében sem. Csak simán hiszünk a természetfeletti lényekben, ennyi. Mindegyikőnkkel történt már pár furcsa dolog. 
Mostanában egyre több ilyen eset történik velünk, különösen mikor együtt vagyunk. Lassan már mindennaposnak vesszük a fura dolgokat. De egyvalami nem hagy minket nyugodni: pár napja látunk egy lány alakot a suli környékén és minden egyes nap megmutatkozik nekünk. Az arcát viszont még nem láttuk, azt még nem mutatta. Nem tudjuk, hogy ki lehet és mit akar tőlünk. Mivel eddig csak a suliban láttuk, úgy gondoltuk, hogy a sulihoz kötődik. De tévedtünk...

Mitikus lények az erdőből^^

Lee Joon
Joon maga az ördög!! Na jó, nem abban az értelemben, hisz a légynek se tudna ártani >__<  Igazából félig ördög, félig ember. Akkor lett ilyen, mikor kb 100 éve elveszett az erdőben és nem tért haza. Nem is öregedett semmit, így ugyanúgy 20 évesnek néz ki. Mivel félig ördög lett, így már nem is mehetett haza. Azóta megbékélt a sorsával, de mindig visszavágyódott az emberi létbe. Talán a szerelem segíthet rajta?
Nagyon szeret énekelni és táncolni^^

Kevin
Kevin félig macska, félig ember. Ő vele is ugyanaz történt, mint Joonal, hiszen együtt vesztek el, de azóta elszakadtak egymástól. Benne az a különleges, hogy napnyugtától napkeltéig visszaváltozik rendes emberré és ha akar teljesen macska bőrbe is bújhat. Már régóta figyeli HaYoungot. Kevin se öregedett semmit, megmaradt 19 évesnek. 

Thunder és G.O
Ők is ördögök, nagyon jó barátok. Mikor Joon ördög lett, ők barátkoztak vele, mert a többi ördög elfordult Joontól, amiért félig ember, hisz az ördögök ki nem állhatják az embereket. De Thunder és G.O más. Nagyon bírják Joont, aki elég bolond XD és szeretnek vele énekelni is. Később kiderül, hogy Thunder sem az akinek hiszi magát.  
G.O beleszeret SeoHyunba. Tudja, hogy nem lehetnek együtt, már az első perctől kezdve halálra van ítélve a kapcsolatuk, de az érzelmeinek nem tud parancsolni. 

Kiseop
Kiseop tiszta vérű angyal, csak valamilyen oknál fogva a földön ragadt. Ezt az okot kéne kideríteni, hogy azután visszatérhessen a Mennyországba. Ha nem sikerül időben rájönnünk, meg is halhat. (És igen, az angyalok is elpusztulhatnak, sajnos) KiHyuk egyből beleszeret, de nem lehet boldog a szerelmük, ugyanis ember és angyal nem lehetnek egymáséi.