10. rész

-Akkor KiHyuk lesz a mi emberünk!-mondta Joon. Ha jól tudom, fülig bele van zúgva a mi angyalkánkba!

-Vigyázz! A szeretet nem mindig egyenlő a szerelemmel!-jött a hang. Ha nem vigyáztok, rosszul is elsülhet a dolog!

-Minden rendben lesz! Én tudom! Ismerem KiHyukot, és ez nem hamis szeretet vagy látszat szerelem! Ezek tiszta szívből jövő, őszinte érzelmek-mondtam.

-Te tudod. Remélem jól döntöttetek-szólalt meg ismét a hang.

-Igen, jól döntöttünk! Erős vagyok és tudom, mit érzek, mélyen a szívemben! Senki se állíthat meg!-mondta KiHyuk merészen és törhetetlenül.

-Ez az én barátnőm!-mondtam, majd megöleltem.

Elindultunk a kis ösvényen tovább, a patakot követve. SeoHyun néha előreröppent, hogy merre is menjünk és ne tévedjünk el. Sietnünk kellett, mert közeledett a napnyugta és még előtte meg kell találnunk azt a sziklát. SeoHyun egyszer hosszabb időre tűnt el. Már kezdtem aggódni, majd hirtelen fölbukkant, persze megint átsuhanva rajtam.

-Te csaj, igazán leszokhatnál erről, hogy átsuhansz rajtam, nem jó móka nekem-nevettem.

-Jó, bocsi, de az most nem számít-mondta. Ott a szikla!!!-mutatott nyugati irányba.

Sétáltunk még egy darabig, végül elértük azt a bizonyos sziklát. Úgy helyezkedtünk el, hogy a Nap pont takarásban legyen és a szikla mögül csak a sugarak törjenek elő. De nem történt semmi. KiHyuk közelebb ment a sziklához, még mindig semmi. Elkezdett tapogatózni rajta, majd egyszer egy kis rész bentebb tolódott és egy járat nyílt meg előttünk. Igen ám, de csak Ő mehetett be. Aki képes megtalálni és kinyitni, csak az az ember léphet be rajta és jöhet ki. Így nem tudtunk mit tenni, várnunk kellett odakint.

KiHyuk ahogy belépett, megijedt. Mindenhol koponyák, csontok és más hasonló dolgok voltak. A fény alig-alig pislákolt, éppen hogy nem esett hasra valamiben. Mikor egy nagyobb helyiségbe ért, megpillantotta Kiseopot. Egy hatalmas kalitkaszerű cuccba volt bezárva. Gyönyörű szárnyai nem tündököltek oly fényesen, mint korábban, sőt tollai elkezdtek hullani, jelezvén ezzel azt, hogy nem sok ideje maradt hátra. KiHyuknak majd’ megszakadt a szíve, hogy így látja szerelmét. Gyorsan odaszaladt hozzá, de zárva volt az ajtaja. Megpróbált benyúlni a rácson, de nem sikerült neki, valami más erő visszatartotta. Elkezdett keresni valami erős tárgyat, hogy majd megpróbálja letörni a lakatot. Az első próbálkozás után világossá vált, hogy emberi erő nem nyithatja ki azt a kalitkát. KiHyuk odatette kezét a kalitka oldalához, még mindig valami megoldáson törte a fejét. Nem lehetséges, hogy most bukjon el. Itt van a szeme előtt és lassan kezdi magát tehetetlennek érezni. Kiseop is odatette kezét. Így összeért a tenyerük majdnem, csak a rács választotta el őket. A fiú belenézett a lány szemébe. Látta benne a vágyat, a tüzet, hogy mindenáron meg akarja menteni. Nagyon megörült ennek és-bár tudta, hogy nem sülhet ki jó belőle-beleszeretett a lányba. Olyan érzelemáradat futott át rajta, amit még nem érzett soha. Ahogy kezük összeért, és érzelmeik szinte kitörtek, hirtelen felizzott valami a kalitka körül. KiHyuk a könnyeivel küszködött, akaratlanul is végigfolyt arcán egy kósza könnycsepp, végül a lakaton landolt, mire hihetetlen dolog történt. A lakat levált, az ajtó kinyílt és Kiseop szabad lett! A fiú, ahogy kiszabadult, szorosan magához ölelte a lányt. Viszont alig bírt megállni a lábán, ereje kezdte elhagyni. De most ez nem érdekelte, csak az, hogy KiHyukkal lehet. 

Kiseop félve lopott egy édes csókot KiHyuktól. A lány teljesen beleborzongott. Az idilli pillanatot eme hátborzongató hely gazdája zavarta meg, s mi több egy újabb tébolyodott lelket zsákmányolt. Hál’ istennek szerelmük eltakarta őket a gonosz szemei elől, így csendben kiosontak. A szikla előtt, már türelmetlenül vártuk, hogy mikor jönnek már ki.

Mikor megláttam KiHyukot, szinte a nyakába ugrottam. Nagyon izgultam érte, és persze Kiseopért is. Joon és G.O gyorsan megtámasztották az erőtlen angyalt. Eléggé rossz bőrben volt. Mivel már tudtuk az utat visszafelé, valamivel gyorsabban értünk haza. A háznál már a többiek nagyon vártak minket. Kicsit megijedtek, mert időközben a fekete vadász küldött pár vérben ázott angyaltollat. Kevin és Thunder gyorsan helyet csináltak Kiseopnek a szobájában. Muszáj volt lefektetniük, nagyon kimerült a fiú. Lassan már a lélegzés is nehéz volt számára. KiHyuk maradt vele éjszakára.

G.O megint elkezdett agyalni, hogyan lehetne visszajuttatni. Senkinek sem esne jól, ha végig kéne nézniük egy barátjuk halálát. Már föl-alá járkált a szoba közepén, lassan kezdett idegesítő lenni, így leléptem. Bevonultam a szobámba. Joon jött volna utánam, de SeoHyun nem engedte be az ajtón.

-Látom, hogy rágódsz valamin! Mondd el!-ült le mellém.

-LeMi, nyisd ki az ajtót!-jött Joon hangja az ajtó túloldaláról.

-Sajnálom, de SeoHyun bezárta, és még nem áll szándékában kinyitni!-mondtam.

-Jaj, SeoHyun, kérlek nyisd ki!-kérlelte Joon.

-Nem! Most én beszélek vele. Végre elszakadtatok egy kicsit egymástól és nyugodtan beszélhetünk!

-Öö, ezt most Joon nem hallotta, ugye tudod?-kuncogtam.

-Hát persze! Mondd meg neki!

Burkoltan továbbítottam SeoHyun üzenetét.

-Szóval, ez a szerelem dolog érdekel. KiHyuk és Kiseop. A könyv szerint Kiseop nem kötődhet érzelmileg senkihez, mert akkor csak nehezebb visszajutnia. De tudom, hogy ez már akkor lehetetlen, mert KiHyuk fülig belezúgott és szerintem már Kiseop is így érez iránta. Máskülönben nem jutottak volna ki abból a sziklából. De akkor most mi lesz?-mondtam.

-Rejtély, hogy mi lapul a szívben. Az érzelmeket nem lehet csupán szeretetre és gyűlöletre bontani. Az érzelem, egy olyan összetett és erős dolog, amit mi még csak fel sem foghatunk, viszont mindenkiben megvan. És mivel szerintem ez egy különleges kötelék köztük, nem lesz semmi baj. Hisz nem lehet mindenkire ugyanazt mondani. Általánosították azt a könyvet. Nem írhatnak minden angyalvégzetre külön szabályt-magyarázta SeoHyun.

-Értem, mire gondolsz. Legyen igazad. Bár az tény, hogy KiHyuk megváltozott, mióta Kiseoppal találkozott. Soha nem láttam még ilyennek-mondtam.

SeoHyun, beszélgetésünk befejeztével, kinyitotta az ajtót, majd bejött Joon. Én már majdnem aludtam, elfáradtam a mai dolgokban. Joon letérdelt az ágyam mellé, mert időközben bedőltem oda, majd elkezdte simogatni a kezem. Fölhúztam magam mellé az ágyra, és hozzábújtam. Se perc alatt elaludtam.

Odalent Kevin már rég bevágta a szundit, HaYoung szépen betakarta a fiút. YeonYeon, még mindig kerülte kicsit Thunder társaságát. SopHie elkezdett keresgélni a könyvek között. Thunder még G.O-val beszélte meg a mai nap történteket. SeoHyun pedig csak röpködött a házban mindenhol.

KiHyuk Kiseop mellkasára dőlve aludt el. Nyugtalan álmai voltak, amelyben Kiseop hirtelen eltűnt. Álmában kezdett el sírni, majd pirkadatkor könnyei mind beszívódtak Kiseop testébe. Mikor fölébredt és ránézett Kiseopra, megcsókolta a fiút, végül kimondta azt az egy szót, ami képes bármit megváltoztatni:

-Szeretlek. 

9. rész

-Jaj, Joon, ne húzz már így, kérlek!-mondtam.

-Bocsi! Kicsit erősebb vagyok, mint egy átlagos fiú és ezt mindig elfelejtem, mert a srácoknál nincs ezzel probléma-magyarázta.

-Értem én, majd figyelmeztetlek, hogy én nem vagyok ördög és nincs természetfeletti erőm-nevettem.

-Kac-kac-kukac, nagyon vicces vagy.

Mikor beértünk a szobájába leültetett az ágyára az ablakkal szembe, amin gyönyörűen bevilágított a telihold fénye. Odasétált az ablakhoz, és gyönyörű arcát megvilágította a Hold, melytől szarvai eltűntek. Egyszerűen mesés volt.

-Látod, én is ugyanolyan ember vagyok, mint te. Vagyis…voltam…míg el nem vesztem és ez történt velem-mondta szomorúan, miközben a Holdat nézte nagy áhítattal. De most már nem is mehetek vissza.

-Miért nem? Valahogy csak vissza tudjuk csinálni!-sétáltam oda hozzá, kezem rátettem izmos vállára.

-De nem lehet!-dühödött be egy kicsit, kezemet lerántva magáról, de nem figyelt az erejére, és nekilökött a falnak. Koppantam egy kisebbet, és a földön találtam magam.

-Áucs~~

-Úristen, mit tettem?-tért észhez Joon. Jól vagy???-olyan aggódó fejet vágott, mintha valami szikla zúdult volna rám.

-Megvagyok-nyögtem ki. Felsegített, majd lefektetett az ágyára. Jaj, azért nem ennyire súlyos!

-Úgy sajnálom, megint nem figyeltem. Nem szoktam meg, hogy emberek vannak a környezetemben-mondta.

-Semmi baj, majd én is jobban figyelek-mondtam és elmosolyodtam.

-Tényleg sajnálom. Pedig te lennél az utolsó ember, akinek ártanék-mondta, majd megfogta a kezem és fejét a hasamra hajtotta.

-Áu, ez szúr-nevettem el magam. A szarvad….

-Ajjj, már, nem igaz. Ez így nem fog menni-mondta.

-Mi? Mi nem fog menni?-kérdeztem, de valamitől hirtelen elaludtam. Később Ő is elaludt.

Egyedül csak G.O volt még ébren. Meg persze SeoHyun, mert ő nem alszik. A lány a háttérből figyelte, hogy G.O mit csinálhat. Valami könyvet olvasott, de nagyon belebújt, mintha keresné valamire a választ. SeoHyun tanakodott, hogy megszólítsa-e, de végül csak nézte tovább szépen csendben.

Reggel Thunder kelt leghamarabb és elkezdett YeonYeon cuccai között kutakodni. Meg is találta az igazolványait és pár fotót az anyukájáról.

-Te mit csinálsz?-kérdezte YeonYeon.

-Én csak…..

-Ne kutakodj a holmim közt légyszi!-kapta ki Thunder kezéből a táskáját.

-Várj, félreérted! Azt akartam megtudni ki vagy. Úgy hasonlítasz valakire az emlékeimből, de nem emlékszem. És az a kép, az anyukád?-kérdezte.

-Igen, miért?

-Nem is tudom, az ő arca is ismerős. Ajj, annyira zavar, hogy nem emlékszem-kapott a fejéhez Thunder.

-Akkor gondolom ezt is ki kell majd derítenünk-mondta YeonYeon. Ahj, tovább leszünk itt, mint hittem.

KiHyuk és SopHie még mindig húzták a lóbőrt. HaYoung már félig felkelt. Nem is csoda, mert Kevin olyan reggeli kakaót készített neki, hogy csak na! Én nem emlékeztem, mikor és hogyan aludtam el, de Joont találtam magam mellett az ágyban édesen aludva. *Olyan békésnek és ártatlannak tűnik alvás közben, de a szívén nagy seb tátong. Remélem, tudok neki segíteni.* Adtam, egy apró puszit a homlokára, majd leballagtam a többiekhez. KiHyuk mellett megpillantottam egy fehér tollat. Biztos Kiseop tette oda-gondoltam, de ahogy jobban megnéztem egy kis írás volt mellékelve hozzá: Lassan lejár az ideje! Ha nem szabadítjátok ki és juttatjátok vissza a Mennybe, meghal! A papírt olvasva gyorsan fölkeltettem KiHyukot, hogy merre van Kiseop. Álmából gyorsan fölkelt, szinte kidobta magát az ágyból, ahogy olvastam neki a cetlit. G.O-t is fölkeltettük, aki a könyvre borulva aludt el valamikor az éjszaka közepén. A nagy rohangálásra SopHie is fölkelt és SeoHyun is előbukkant valahonnan.

-Mi lesz most Kiseoppal?-kérdezte könnyes szemekkel KiHyuk.

-Meg kell találnunk!-mondta G.O

-Tehát ezért olvastad a könyvet!-szólt közbe SeoHyun. Ki akartad deríteni, hogy lehet visszajuttatni.

-Igen, de eddig semmi-mondta G.O kicsit dühösen. Csak az, hogy az angyaloknak a Mennyben a helye, és ha a Földön ragadt, minél előbb vissza kell jutnia, mert meghal. És soha nem lehet szerelmes, nem kötődhet senkihez, mert az csak még jobban megnehezíti a visszajutást.

-Tudtam, éreztem, mikor megpillantottam ott lent…tehát ezért volt az az éles fájdalom a szívemben-mondta KiHyuk.

-De valamit csak tehetünk! Nem ülhetünk itt!-mondta SopHie.

-SeoHyun! Te nem tudsz valamit csinálni?-kérdezte YeonYeon.

-Sajnos nem-mondta szomorúan.

-De minél előbb meg kell találnunk, mert bajok lesznek!-mondta Thunder.

-Megyek felébresztem Joont, ti addig öltözzetek át, és majd kitalálunk valamit-mondtam.

Fölszaladtam az emeletre, de Joon nem volt már az ágyában. Elkezdtem kiáltani a nevét, kerestem, kezdtem kétségbeesni, de ekkor hirtelen feltűnt.

-Hála az égnek, azt hittem te is eltűntél-mondtam, majd szorosan megöleltem.

-Én is?? Miért, ki tűnt el?-nézett rám elkerekedett szemekkel.

-Kiseop.

-Ne, az angyalka? De vissza kell mennie, nem tűnhet most el!

-Hát ez az! A többiek odalent már gondolkodnak, merre keressük.

Visszamentünk a többiekhez, mind a nappaliban voltunk, ekkor hirtelen elsötétült minden és egy fekete folt jelent meg a plafonon, majd így szólt valaki: ha holnap napnyugtáig nem találjátok meg, megölöm! Úgyis mindegy már neki, hisz nem mehet vissza a Mennybe. Bővülni fog az angyaltrófeáim száma, hahahaha-hallatszódott az ördögi kacaj, majd eltűnt. 

-Ez egy fekete vadász volt!-mondta SeoHyun. Ő szedi be a tébolyodott és gyenge lelkeket is, és csinál belőlük gonoszakat! Kiseop nagy bajban van, ha nem találjuk meg gyorsan!

-Te tudod merre kell keresni?-kérdezte KiHyuk.

-Áááá, még mindig nem szoktam meg, hogy egy szellem is van köztünk-mondta Joon. Nem tudnánk valamit csinálni, hogy Thunder és én is lássam?

-Nem tudom, hol van a rejtekhelye, de lehet, hogy valaki, akiről suttognak a "fények" tudja merre van-mondta SeoHyun.

-Akkor menjünk oda!-mondta HaYoung.

-Nem mehetünk mindannyian! A házra is vigyázni kell!-mondta G.O

-Ez igaz, még sose hagytuk teljesen üresen-mondta Kevin.

-Akkor csak KiHyuk, Joon, G.O, SeoHyun és én megyünk! Ti pedig itt maradtok-mondtam.

-Rendben-mondta egyszerre SopHie és HaYoung. 

Felpakoltunk pár cuccot és a patakot követve indultunk el. SeoHyun és G.O mentek elől, nagyon jól kijöttek egymással. KiHyuk néha-néha szipogott kicsit, félt, hogy nem láthatja már Kiseopot, és persze ez a szerelem dolog is bántotta. A fél nap elment azzal, míg megtaláltuk ezt a valakit vagy valamit, aki tudja, merre lehet a fekete vadász. Ennyit mondott: a patak mentén tovább, hol a Nap a szikla mögött megbújik, ott találjátok, kit kerestek. De vigyázzatok! Csak az mehet be, kinek szíve erős és szeretettel teli!