9. rész

-Jaj, Joon, ne húzz már így, kérlek!-mondtam.

-Bocsi! Kicsit erősebb vagyok, mint egy átlagos fiú és ezt mindig elfelejtem, mert a srácoknál nincs ezzel probléma-magyarázta.

-Értem én, majd figyelmeztetlek, hogy én nem vagyok ördög és nincs természetfeletti erőm-nevettem.

-Kac-kac-kukac, nagyon vicces vagy.

Mikor beértünk a szobájába leültetett az ágyára az ablakkal szembe, amin gyönyörűen bevilágított a telihold fénye. Odasétált az ablakhoz, és gyönyörű arcát megvilágította a Hold, melytől szarvai eltűntek. Egyszerűen mesés volt.

-Látod, én is ugyanolyan ember vagyok, mint te. Vagyis…voltam…míg el nem vesztem és ez történt velem-mondta szomorúan, miközben a Holdat nézte nagy áhítattal. De most már nem is mehetek vissza.

-Miért nem? Valahogy csak vissza tudjuk csinálni!-sétáltam oda hozzá, kezem rátettem izmos vállára.

-De nem lehet!-dühödött be egy kicsit, kezemet lerántva magáról, de nem figyelt az erejére, és nekilökött a falnak. Koppantam egy kisebbet, és a földön találtam magam.

-Áucs~~

-Úristen, mit tettem?-tért észhez Joon. Jól vagy???-olyan aggódó fejet vágott, mintha valami szikla zúdult volna rám.

-Megvagyok-nyögtem ki. Felsegített, majd lefektetett az ágyára. Jaj, azért nem ennyire súlyos!

-Úgy sajnálom, megint nem figyeltem. Nem szoktam meg, hogy emberek vannak a környezetemben-mondta.

-Semmi baj, majd én is jobban figyelek-mondtam és elmosolyodtam.

-Tényleg sajnálom. Pedig te lennél az utolsó ember, akinek ártanék-mondta, majd megfogta a kezem és fejét a hasamra hajtotta.

-Áu, ez szúr-nevettem el magam. A szarvad….

-Ajjj, már, nem igaz. Ez így nem fog menni-mondta.

-Mi? Mi nem fog menni?-kérdeztem, de valamitől hirtelen elaludtam. Később Ő is elaludt.

Egyedül csak G.O volt még ébren. Meg persze SeoHyun, mert ő nem alszik. A lány a háttérből figyelte, hogy G.O mit csinálhat. Valami könyvet olvasott, de nagyon belebújt, mintha keresné valamire a választ. SeoHyun tanakodott, hogy megszólítsa-e, de végül csak nézte tovább szépen csendben.

Reggel Thunder kelt leghamarabb és elkezdett YeonYeon cuccai között kutakodni. Meg is találta az igazolványait és pár fotót az anyukájáról.

-Te mit csinálsz?-kérdezte YeonYeon.

-Én csak…..

-Ne kutakodj a holmim közt légyszi!-kapta ki Thunder kezéből a táskáját.

-Várj, félreérted! Azt akartam megtudni ki vagy. Úgy hasonlítasz valakire az emlékeimből, de nem emlékszem. És az a kép, az anyukád?-kérdezte.

-Igen, miért?

-Nem is tudom, az ő arca is ismerős. Ajj, annyira zavar, hogy nem emlékszem-kapott a fejéhez Thunder.

-Akkor gondolom ezt is ki kell majd derítenünk-mondta YeonYeon. Ahj, tovább leszünk itt, mint hittem.

KiHyuk és SopHie még mindig húzták a lóbőrt. HaYoung már félig felkelt. Nem is csoda, mert Kevin olyan reggeli kakaót készített neki, hogy csak na! Én nem emlékeztem, mikor és hogyan aludtam el, de Joont találtam magam mellett az ágyban édesen aludva. *Olyan békésnek és ártatlannak tűnik alvás közben, de a szívén nagy seb tátong. Remélem, tudok neki segíteni.* Adtam, egy apró puszit a homlokára, majd leballagtam a többiekhez. KiHyuk mellett megpillantottam egy fehér tollat. Biztos Kiseop tette oda-gondoltam, de ahogy jobban megnéztem egy kis írás volt mellékelve hozzá: Lassan lejár az ideje! Ha nem szabadítjátok ki és juttatjátok vissza a Mennybe, meghal! A papírt olvasva gyorsan fölkeltettem KiHyukot, hogy merre van Kiseop. Álmából gyorsan fölkelt, szinte kidobta magát az ágyból, ahogy olvastam neki a cetlit. G.O-t is fölkeltettük, aki a könyvre borulva aludt el valamikor az éjszaka közepén. A nagy rohangálásra SopHie is fölkelt és SeoHyun is előbukkant valahonnan.

-Mi lesz most Kiseoppal?-kérdezte könnyes szemekkel KiHyuk.

-Meg kell találnunk!-mondta G.O

-Tehát ezért olvastad a könyvet!-szólt közbe SeoHyun. Ki akartad deríteni, hogy lehet visszajuttatni.

-Igen, de eddig semmi-mondta G.O kicsit dühösen. Csak az, hogy az angyaloknak a Mennyben a helye, és ha a Földön ragadt, minél előbb vissza kell jutnia, mert meghal. És soha nem lehet szerelmes, nem kötődhet senkihez, mert az csak még jobban megnehezíti a visszajutást.

-Tudtam, éreztem, mikor megpillantottam ott lent…tehát ezért volt az az éles fájdalom a szívemben-mondta KiHyuk.

-De valamit csak tehetünk! Nem ülhetünk itt!-mondta SopHie.

-SeoHyun! Te nem tudsz valamit csinálni?-kérdezte YeonYeon.

-Sajnos nem-mondta szomorúan.

-De minél előbb meg kell találnunk, mert bajok lesznek!-mondta Thunder.

-Megyek felébresztem Joont, ti addig öltözzetek át, és majd kitalálunk valamit-mondtam.

Fölszaladtam az emeletre, de Joon nem volt már az ágyában. Elkezdtem kiáltani a nevét, kerestem, kezdtem kétségbeesni, de ekkor hirtelen feltűnt.

-Hála az égnek, azt hittem te is eltűntél-mondtam, majd szorosan megöleltem.

-Én is?? Miért, ki tűnt el?-nézett rám elkerekedett szemekkel.

-Kiseop.

-Ne, az angyalka? De vissza kell mennie, nem tűnhet most el!

-Hát ez az! A többiek odalent már gondolkodnak, merre keressük.

Visszamentünk a többiekhez, mind a nappaliban voltunk, ekkor hirtelen elsötétült minden és egy fekete folt jelent meg a plafonon, majd így szólt valaki: ha holnap napnyugtáig nem találjátok meg, megölöm! Úgyis mindegy már neki, hisz nem mehet vissza a Mennybe. Bővülni fog az angyaltrófeáim száma, hahahaha-hallatszódott az ördögi kacaj, majd eltűnt. 

-Ez egy fekete vadász volt!-mondta SeoHyun. Ő szedi be a tébolyodott és gyenge lelkeket is, és csinál belőlük gonoszakat! Kiseop nagy bajban van, ha nem találjuk meg gyorsan!

-Te tudod merre kell keresni?-kérdezte KiHyuk.

-Áááá, még mindig nem szoktam meg, hogy egy szellem is van köztünk-mondta Joon. Nem tudnánk valamit csinálni, hogy Thunder és én is lássam?

-Nem tudom, hol van a rejtekhelye, de lehet, hogy valaki, akiről suttognak a "fények" tudja merre van-mondta SeoHyun.

-Akkor menjünk oda!-mondta HaYoung.

-Nem mehetünk mindannyian! A házra is vigyázni kell!-mondta G.O

-Ez igaz, még sose hagytuk teljesen üresen-mondta Kevin.

-Akkor csak KiHyuk, Joon, G.O, SeoHyun és én megyünk! Ti pedig itt maradtok-mondtam.

-Rendben-mondta egyszerre SopHie és HaYoung. 

Felpakoltunk pár cuccot és a patakot követve indultunk el. SeoHyun és G.O mentek elől, nagyon jól kijöttek egymással. KiHyuk néha-néha szipogott kicsit, félt, hogy nem láthatja már Kiseopot, és persze ez a szerelem dolog is bántotta. A fél nap elment azzal, míg megtaláltuk ezt a valakit vagy valamit, aki tudja, merre lehet a fekete vadász. Ennyit mondott: a patak mentén tovább, hol a Nap a szikla mögött megbújik, ott találjátok, kit kerestek. De vigyázzatok! Csak az mehet be, kinek szíve erős és szeretettel teli!