-Szia, Kevin vagyok! Az előbbi dolgot jól láttad, macska voltam.
-O..oké-kezdte-HaYoung vagyok-mondta, majd megfogta Kevin kezét, aki bevezette a házba.
YeonYeon, SopHie és SeoHyun még mindig ott voltak a ház előtti kis járdánál.
-Jaaaj, ne tűnjön már el mindenki!-kezdte SopHie.
-Basszus, mi lesz az otthoniakkal?? Azt se tudják merre vagyunk, élünk-e még!!-pánikolt YeonYeon.
-Nyugi, semmit nem vesznek észre ebből, ami most történik-mondta SeoHyun.
-Micsoda?? Hogy-hogy?-kérdezte YeonYeon.
-Tudod, ez egy rejtélyes erdő. Most minden családtagotok agyából kitörölték létezésetek. Mintha meg sem születtetek volna. Így nem fognak keresni benneteket, mert azt se tudják, hogy léteztek-magyarázta SeoHyun.
-Na neee... És ez meddig lesz így?-félve kérdezte YeonYeon, de már tudta a választ, hisz hallotta SeoHyun gondolataiban.
-Jól tudod te is-válaszolta SeoHyun.
-Nem, nem, nem akarom!!! Anyu....meg a húgom...-szomorodott el YeonYeon.
-Mi van? Én lemaradtam-szólt közbe SopHie. Nekem is mondjátok el!
SeoHyun nagyjából vázolta SopHienak a szitut. Ő hamarabb beletörődött, mint YeonYeon. Ha egyszer ez a sorsunk, nem futhatunk el előle. HaYoung, KiHyuk és én még semmit nem tudtunk az egészből.
KiHyuk még nem értette miért kezdtek el potyogni a könnyei, mikor meglátta az angyali fiút. Valami erős fájdalmat érzett a szíve legmélyén. Nem tudta mire vélni ezt az érzést, de azt tudta, hogy fülig szerelmes a fiúba.
-Ne sírj kérlek!-mondta a fiú, majd még szorosabban ölelte magához a lányt. KiHyuk is átölelte a fiút.
-Én csak.... Csak úgy jöttek...-mondta KiHyuk szipogva.
-Amúgy Kiseop vagyok-mondta a fiú, közben édesen mosolygott.
-KiHyuk-felelte, ránézett a fiúra és a mosolyától szinte minden szomorúsága elillant. Kiseop letörölte KiHyuk könnyeit, majd együtt fölmentek megkeresni a többieket.
HaYoung még mindig ámult Kevinen. Hogyan lehetséges ez? Macska, aztán fiú? De miután Kevin rámosolygott minden gondolat elszállt HaYoung fejéből és csak rá tudott gondolni. Jelen pillanatban már az sem érdekelte, hogy egy furcsa erdő közepén vagyunk elveszve. Kevin annyira boldog volt, hogy végre felfedezte őket valaki. Nekiállt főzőcskézni, mire a többi lakó is felfigyelt és mozgolódás hallatszódott az emeletről. Közben YeonYeon, SopHie és SeoHyun is bemerészkedtek a házba. Ők is ámultak, hogy milyen szép belülről, pedig kívülről elég romos.
Ahogy fölértem az emeletre, egy hosszú folyosó fogadott. Bal és jobb oldalon is ajtók voltak. Gondolom szobaajtók. Kihaltnak tűnt az egész, de valahonnan hangok hallatszódtak. Egy kisebb szellő suhant át rajtam.
-SeoHyun!-mondtam kuncogva.
-Áh, honnan tudtaaaad?-húzta el a szó végét, mint egy hisztis kislány, közben előbújt.
-Vajon honnan tudtam? Nem is tudom. Mert te vagy az egyetlen szellem a közelemben-nevettem.
-Jól van na! Mit csinálsz amúgy?-kérdezte.
-Szétnézek, hogy mi van itt vagy éppen ki(k) mert hallottam hangokat is-feleltem.
-Jöhetek én is?
-Persze.
Elindultunk a folyosón. Kicsit hátborzongató volt. Az emelettel nem törődtek úgy, mint az alsó szinttel. Itt pókhálók és por volt mindenütt. Pár ajtó előtt azonban fel volt takarítva. Talán itt lakik valaki. Épp be akartam kopogni az egyik ajtón, mikor az kinyílt, így kezem a kifelé jövő illető mellkasán landolt. Zavartan elhúztam a kezem, rá sem nézve az előttem álló személyre.
-Te vagy az!!!! Hát eljöttél!!-hallatszódott tőle. Fölnéztem és az álombéli fiú állt előttem. Mosolya majd' elvakított, szemei megint egyből megbabonáztak. SeoHyun láthatatlanul átröppent rajtam, hogy benézzen a szobába. Majd mondom már neki, hogy leszokhatna erről az átsuhanok élő embereken dologról, mert nem a legkellemesebb érzés. XD
-Hogy találtál ide?-kérdezte a fiú.
-Hát, csak jöttünk és egyszer csak itt kötöttünk ki-mondtam, majd jobban megnéztem a fiút és a szemem megakadt a fején. Valami kinőtt neki onnan. Azok szarvak?-kérdeztem magamban. Ahogy észrevette, hogy a szarvait bámulom, így szólt:
-Bocsi, de ők a kis "haverjaim". Már régóta megvannak. Vagyis..... áhh, ez hosszú. Amúgy Joon vagyok-mutatkozott be.
-MinSung, de nyugodtan hívj csak LeMi-nek.
-LeMi. Oké-mosolyodott el.
-Hékáááás, te szívtipró és velünk mi lesz? Nem mutatsz be a hölgynek?-jött a hang a szobából. Közben SeoHyun ismét mellettem termett és azt mondta, hogy még kettő ilyen furcsa fiú van bent a szobában. Joon behívott a szobába és bemutatta a fiúkat:
-Ő a mindig morgó G.O, ő pedig a mindig jókedvű és gonoszkodó Thunder-mondta Joon.
-Héééé, én nem is szoktam morogni!!-mondta G.O, majd egy párnát dobott Joonnak.
-Én pedig nem is gonoszkodok!-kérte ki magának Thunder.
-Hééj, ebben igazat adok a szívtiprónak, sajnálom Thunder. Múltkor is kicserélted a hideg vizet melegre, meg még sorolhatnám-mondta G.O
-Nah kösz, összeesküdtetek ellenem? LeMi, ne hallgass rájuk!!-mondta Thunder.
-De mondd csak, ki az a lány melletted?-kérdezte G.O
-Mi? Hol? Nincs ott senki-mondta Joon.
-Igen, hol?-kérdezte Thunder.
-Jaj ne, ő is lát engem?-súgta nekem SeoHyun.
-És az baj?-kérdeztem.
-Hát, igazából nem. De hogy-hogy ő lát a másik kettő pedig nem?
-Nem tudom-mondtam. Ööö, jah, amúgy ő SeoHyun. Egy szellem. Igazából azért vagyunk itt, hogy kiderítsük mi történt vele-magyaráztam a srácoknak.
-Értem-mondta G.O-nagyon szép *-* SeoHyun félve mondott egy 'Köszi"-t.
-Menjünk leeee!!!-fogta meg a kezem Joon és elkezdett kihúzni az ajtón. Kevin főz!! Érzem az illatán-mondta csillogó szemekkel. Olyan puha volt a keze, legszívesebben el sem engedtem volna. Nagyon jó érzés volt fogni a kezét.
Lent végül mindannyian összegyűltünk. De valami furcsa dolgot vettem észre: YeonYeon és Thunder eléggé hasonlítanak egymásra. De igazából nem nagyon tudtam vele foglalkozni, mert Joon állandóan ott legyeskedett körülöttem és olyankor persze nem tudtam levenni róla a szemem. Mikor Joon és a többiek nagy része bevágta a szundit, G.O odajött hozzám:
-LeMi, mondhatok valamit?
-Persze, hallgatlak.
-Szerintem én fülig belezúgtam a kis szellem barátnődbe-mondta kicsit elpirulva.
-Komolyan? O__o Huh, hát ez érdekes. Akkor lehet ezért látod-mondtam.
-Lehet. De van egy nagyon rossz megérzésem, itt legbelül-tette a kezét a mellkasára.
-Micsoda?
-Az, hogy ha ő is szeret, nem lehetünk boldogok.... neki el kell mennie, ha jól tudom.
-Bizony. A fényben a helye, de amíg nem tudjuk meg mi történt vele, nem tud átkelni-mondtam. De ezt majd inkább holnap beszéljük meg, fáradt vagyok most.
-Persze-persze-mondta G.O. Megmutassam a szobád?
-Igen, köszi, az jó lenne.
De ahogy fölálltam a székből Joon termett mellettem, megfogta a kezem és azt akarta, hogy menjek vele. Ragaszkodott hozzá, hogy nála aludjak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése